Jön a kikelet, itt a tavasz. Az emberek ilyenkor megújulnak, a természet is éledezik. Eljön a nagytakarítás ideje is, ami szerintem jó dolog. :)
Szóval 1-2 hete nekiálltam ennek a takarítás-rendrakás dolognak.
Először is a ruhásszekrényeimet rendeztem át. Hát nem kis munka volt, főleg hogy mostanság nem igazán tőrödtem a renddel, csak kikaptam ami kell és közbe minden összegyűrve volt bedobálva, de most rend van végre! ^^ A régi ruháimat egy hatalmas zsákba gyűjtöttem és továbbadtam. Ezek még sok évvel ezelőtti ruhák voltak, de valamiért mégsem adtunk túl rajtuk. De mostmár nagyrészét anyum munkatársnőjének lánya birtokolja, remélem örül neki! :)
Aztán ma folytattam a pakolást a többi szekrénnyel. Elképesztő mennyi felesleges lim-lom volt, de tényleg. Ha már egy ilyenbe vágjuk a fejszénket akkor jobb félretenni a " hát ez még valamire csak jó lesz" mondatot. Sokszor gyűjtögetek én is mindenféle felesleges dolgot ezzel a mondattal körítve, aztán azon kapom magam, hogy később kihajítom, mert feleslegesen foglalja a helyet. :D Szóval egy szép nagy szatyor szemetet szedtem össze, és rendbe raktam a cuccokat, egyedül azt sajnálom, hogy nem látszik az eredmény, mert hát a szekrényen belül vannak a dolgok..:D Mostmár csak az a kérdéses, hogy megtalálom-e a dolgaimat, ugyanis tapasztalatom szerint könnyebb megtalálni valamit a nagy rendetlenségbe, mint akkor, amikor már rendbe van rakva az egész... Egyébként most úgy tűnhet, mintha én valami oltári rendetlen emberke lennék, pedig szerintem nem annyira, vannak sokkal roszabbak is. Szeretem én a rendet, csak épp lusta vagyok pakolászni, vagy a másik, hogy olyan sokáig tart és az veszi el a kedvem tőle..
Na, de most minden tök jó egy darabig, szóval örül a fejem! :D
És hogy ne legyen felesleges a látogatásotok itt( csak a sok személyes rizsa miatt :D) egy zene mára:
Utolsó kommentek